Általános ismeretek

Termesztéstechnikai munkák
Vízpótló öntözéskor a talajt a gyökérzóna mélységéig nedvesítjük át. A gyökérzóna a növények növekedésével
egyre lejjebb terjed, és ezzel növekszik a vízpótló öntözés normája (20–40 mm).
A gyökérzóna talajának átnedvesítéséhez szükséges víz mennyiségét a talaj vízkapacitása is módosíthatja, ami a
kötöttséggel és a szervesanyag-tartalommal növekszik. Így a homoktalaj azonos mélységig való
átnedvesítéséhez az agyagtalajon szükséges víz 70%-a is elegendő.
Az idénynormát a tenyészidőszak alatt végzett öntözések együttes vízmennyisége adja. Az idénynorma
nagysága tehát az öntözési normáktól és az öntözések számától függ. Legnagyobb idénynormák a hosszú
tenyészidejű, nagy vízigényű zöldségfajoknál adódnak. A rövid tenyészidejű, kora tavaszi zöldségfajok (pl.
saláta, hónapos retek, zöldhagyma) vízszükségletüket a téli csapadékkal feltöltött talajból tudják fedezni, ezért
idénynormájuk minimálisra csökken.
Az idénynorma értéke szántóföldi zöldségtermesztésben 20–350 mm között változhat, fedett területen végzett
zöldséghajtatásban azonban 900 mm-re is növekedhet (pl. üvegházi paprikahajtatásban).
4. Vetésforgó, növényváltás
4.1. A vetésforgó fogalma, elemei
A vetésforgó különleges agrotechnikai eljárás. Különlegessége abban van, hogy megvalósításához beruházás és
kézi munka nem szükséges, csupán tervezési és szervezési munkát igényel. Hatásában azonban megegyezik a
többi agrotechnikai eljárással, tehát alkalmas a növények növekedésének, termésmennyiségének jelentős
növelésére. Hiánya viszont jelentős terméskiesést okozhat.
A növénytermesztők már régen észrevették, hogy egyes növények termésmennyisége ugyanazon a területen
való ismételt termesztés esetén csökken, más növényeké viszont nem változik. Azt is tapasztalták, hogy a
pillangós virágú növények javítják a talaj termőképességét, az utánuk vetett növény jobban fejlődik, nagyobb
termést ad.
Ezek a tapasztalatok késztették a növénytermesztőket arra, hogy a növényfajokat egy-egy területen évenként
váltogatva termeljék.
A növényváltás léte és rendszeressége alapján napjainkban a növénytermesztésben különböző rendszerek
valósíthatók meg. Ezek:
– vetésforgó (növényváltásos termesztés),
– monokultúrás jellegű termesztés,
– monokultúra.
• Vetésforgóban a növényeket rendszeres és szakszerű váltásban termesztik. Az önmaguk után való termesztés
hatására terméscsökkenést mutató növények csak vetésforgóban termeszthetők.
• Monokultúrás jellegű termesztés az erősen szakosított növénytermesztő üzemben alakul ki, ahol a nagy
arányban termesztett kevés növény (di-, trikultúra) még váltogatva termesztés esetén sem tudja megteremteni a
növényváltás számos előnyét (pl. a kórokozók elleni időbeli izolációt).
Monokultúrás jellegű a termesztés akkor is, ha egy növényt néhány évig önmaga után termesztünk és csak
később váltjuk fel a területen más növényfajjal (időszakos monokultúra). Ez a növénytermesztési rendszer az
önmaguk utáni termesztésre kevésbé érzékeny növényeknél és fokozott figyelemmel végzett vegyszeres
növényvédelem esetén alkalmazható (pl. zöldséghajtatási vetésforgóban).
• Monokultúrás termesztés fogalmán egy növényfajnak hosszú időn keresztül önmaga utáni, váltás nélküli
termesztését értjük. Csak az ilyen termesztésre nem érzékeny növényfajoknál (pl. kukorica) alkalmazható.
Bár a vetésforgó legjellemzőbb sajátossága a növényváltás, ahhoz a vetésforgó tervezésekor más lényeges
tervezési feladatok is kapcsolódnak. Ezért helyesebb a vetésforgó fogalmának olyan tágabb értelmezését
használni, amely ezeket a kapcsolódó tervezési feladatokat is magában foglalja.
107
Created by XMLmind XSL-FO Converter.